Hetedik nap

Hurrá! Juhé! Éljen!
Nagy hírem van!!!
Kivették a szondát.

Azért mindjárt másképp nézek így ki, hogy nem lóg egy ronda cső az orromból...Mondjuk az arcomon még egy kicsit látszik a nyoma, de ez még akár macsó is lehet. (Majd azt mondom, hogy akkor szereztem, amikor egy kishölgy becsületének védelmére keltem.)

Persze a cső hiányában újra napirendre került a kajálás kérdése. Az az igazság, hogy a cicivel valahogy egyelőre nem vagyok kibékülve. Olyan furcsa, és nehezen jön belőle a finomság.
Anya végső kétségbeesésében (ez egy milyen bonyolult szó?) rábólintott a cumisüvegre. Úgy tűnik bevált a taktika, mert délután 3kor, 6kor és este 9kor meg éjfélkor is szépen bevertem a 60 ml-es adagomat. (az több mint egy feles anyatej, húzóra!)

Most már két evés között lent lehetek anyával a szobánkban, és ott jó nagyokat lehet aludni, mert nem pittyeg a sok gép és nem sírnak állandóan a kollégák.

Szóval ma megint sokat együtt lehettem hármasban anyuval meg apuval. A fater teljesen el van készülve, állandóan nyúzni akar. Mondjuk én is visszaélek a helyzettel: ma este is direkt a "j'aime Papa" pizsamámat vettem fel.

Hatodik nap - délután

Hát ilyen az, amikor látszólag az igazak álmát alszom, de közben igen komoly matematikai problémákon töröm a fejem. Apa mondta, hogy segítsek már neki egy-két integrálási problémával. (Persze én titokban a globális felmelegedés problematikájával foglalkozom.)

Délután kimenőt kaptam. Lementünk anyával a harmadikra, és együtt szunyókáltunk egy kicsit. Nagyon ideje volt már, hogy kettesben sziesztázzunk a saját szobánkban.

Minden rendben is ment volna, amíg apa meg nem jött. Mert ő aztán nem hagyott nyugton; folyton macerált, meg hozzám nyomta a szőrös arcát. És akkor csodálkoznak, hogy ilyen mérges vagyok:

Pedig egész délután tudtam volna aludni...

Mondjuk a szondát igazán kivehetnék már. Vagy legalább kössenek a csőbe egy kis zöldbabfőzeléket feltéttel meg kisfröccsel -- csak a változatosság kedvéért.