Szombat

Először is elnézést kérek a hűséges olvasóktól a szombati kiadás késéséért; apu tehet róla.

A második szombatom már jóval nyugodtabban telt. Komolyan gondolkodtam rajta, hogy lemegyek én is a piacra vásárolni, de aztán úgy döntöttem, hogy Saint-Gilles még nem érett meg a fogadásomra, apa meg a segítségem nélkül is be tud vásárolni. Meg igaz ami igaz, egy picit még álmos is voltam.


Aztán délben eljött hozzánk Eri néni. Nem jött üres kézzel, Lölő és Rozi üdvözletén kívül akadt még nála egy elemózsiáskosár is, benne finom ebéddel: pörkűt targoncával. Persze nekem nem adtak belőle...
Cserébe viszont foglalkozott velem Eri. Először úgy tettem, mintha nem tetszene a dolog...


...de végül lefárasztottam őt is:


Délután komoly gondolkodásba kezdtem, de apáéknak nem árulom el, hogy ilyenkor min töröm a kis buksi fejem. (Megfejtéseiteket a következő címre küldhetitek: szucsbotond@skynet.be)


Ha anya erről faggat, csak arcokat vágok, és hallgatok.

Illusztrált onomasztika

Így két hét után úgy érzem, eljött az ideje, hogy rövid névtani esszében számoljak be arról, milyen nehéz egy baba élete, ha a nevéről van szó. Mert ugye azt gondolhatnátok, hogy egyszerű a dolgom: csak egy nevet kell megtanulnom hogy tudjam mikor beszélnek hozzám/rólam. De nem. Hiába kaptam tisztességes magyar nevet, rögtön kettőt, ha a felnőttek valamiért ragaszkodnak ahhoz, hogy újabb és újabb beceneveket ötöljenek ki számomra.

Lenne ugye először is a Botond. Szép ősi magyar név, de azért nem egy Koppány vagy Vajk. (nem vagyok én MIÉP-es.) Könnyű leírni, kimondani, tehát külföldön is praktikus. Becézni lehet például Botinak, vagy Bocinak.

Van még a Márton. Ez igazán nemzetközi, lehet Martin, Martino, stb.
Biztos ami biztos, megragadnám az alkalmat, hogy elhatárolódjak a St-Martin művésznéven ismert, a BMG falióra által a romantikus zene magyar sztárjának nevezett műpulitól és munkásságától, melyet a zenei közízlés ellen előre megfontolt szándékkal és aljas nyereségvágyból elkövetett sorozatos bűncselekménynek tekint minden jóérzésű ember. Akkor már inkább a Kenny G. Ha már lúd, legyen kövér!
Hol is tartottam? Ja igen, a Marcinál. Az egyik nagymamám például a fejébe vette, hogy ő csak Marcinak hajlandó majd hívni.

Anya és apa is mindenféle neveken szólítanak.

Itt van mindjárt a trükkös Joe. Ezt azzal érdemeltem ki, hogy mindig pelenkacserélés közben pisilek-kakilok. Amíg a mit nem sejtő célszemély a popimat tisztítja, és megcélzom, és igen jó találati aránnyal lepisilem. (Gyengébb idegzetű nézőink kedvéért egyes részeket kiretusáltunk.)


Vagy például a nuncius. Ezt Szabó Peti bá ragasztotta rám, de egyre inkább úgy gondolom, hogy volt alapja. (Itt éppen ballal osztom az áldást.)


Amikor az egyik szememmel sunyítok ki a nagyvilágba, akkor leginkább Félszemű Jack-nek szólítanak.


Anya evés közben kisfiam-nak szokott hívni, általában az "Egyél szépen kisfiam!" vagy a "Miért ízlik ez jobban neked, mint a cici?" összefüggésekben.


Van még a csücsöri, ami azt hiszem önmagáért beszél.


Néha, mikor különösen aranyos vagyok, akkor még a Drágaságom megszólítást is kiérdemlem.


És végül, de nem utolsósorban, néha kismackóvá minősülök - általában amikor medvebocs módjára nyöszörgök. (Ez az esetek többségében a trottyantásra való rituális felkészülés részét képezi.)