Van egy új barátom

Képzeljétek, van egy új barátom. A minap kaptam nagypapiéktól. A hivatalos neve Babiage Doodoo, de én csak úgy hívom "glueglu".

Elsőre egy egyszerű plüssmacinak tűnik, de annál sokkal több. A pocakjába egy hangdobozt rejtettek. Ha felsírok, bekapcsol és az anya pocakjából ismerős méhhangokat játszik. Nagyokat alszunk együtt.

Egy kicsit hűtlen is lettem a korábbi nagykedvenchez, a sárga nyuszihoz. (Szimbolikusan: hátat fordítottam régi barátomnak...)


Így most a csíkos macival kéz a kézben múlatjuk a napjainkat.

Így (s)írunk mi

A történelemhamisítás vádjának szörnyű árnya vetődött blogfőszerkesztő jóapámra, mivel minden képen mosolygok vagy alszom. Hát akkor most megpróbáljuk helyrehozni a dolgot. Lássatok csodát! Én is szoktam sírni.
Íme hát, így sírunk mi.

Apának.

Szűcsnagyinak.

Bírónagyinak.

Vendégkislányoknak.

Apának újra.

Csak éppen anyának nem szoktam sírni. Vagy legalábbis dokumentált esetről nincs tudomásunk. Ez nem lehet véletlen ...

Hasonmásverseny

Felmerült bennem, hogy nevezek a Paudits Béla hasonmásversenyre, de az elmúlt napok bulvár-eseményeinek tükrében inkább elhatárolódni kívánok az említett kopasz majomtól. (Ugye-ugye, mire jó a nagyszülők által külföldre csempészett, a mellékhelyiségben rejtőzködő Blikk magazin...) Meg ennyi erővel akár Kojakkel is komoly hasonlóságok találhatóak.

A Telly Savalas legalább nem olyan rossz arc, és még nyalókája is van. (Újabb párhuzamot vélek vízionálni majdani kétéves önmagammal.)

Úgy tűnik, hogy erre a hasonlóságra Hollywoodban is felfigyeltek, mert egyből felkínálták nekem az új Kojak film főszerepét. (Hogy miként jutottunk a plakáthoz, az maradjon a mi titkunk.)