vasárnap, november 12, 2006

A családi igazgatótanács ülése

Szerda este összehívtam a családi igazgatótanácsot, hogy elbeszélgessek anyával és apával a rövid-, közép- és hosszútávú stratégiai terveikről. Ezek nélkül hogyan tervezzem, hogy mikor fogok felülni, felállni vagy beszélni?
Napirendre került a családi költségvetés, és szót ejtettünk a babakocsi lízingjéről is. Az önálló utazási költségtérítésre vonatkozó beterjesztésemet leszavazták, arra hivatkozva, hogy felügyelet nélkül nem utazhatok.
Mivel a szobatisztaság egyelőre csak a távlati tervek között szerepel, ezért a jövő évi költségvetésben egy jelentősebb összeget irányoztunk elő pelenkára.
Összességében hasznosnak ítélem az IT ülést, de azt előre megmondom, hogy a következő alkalommal nem vagyok hajlandó nyakkendőt kötni, mert most sem volt sajtó.


Nincsenek megjegyzések: