Nagymama szeme fénye

Az az igazság, hogy a nagyira nem lehet nem odafigyelni. Folyton beszél hozzám - ami jó, viszont egy szavát sem értem - ez nem annyira jó. Abban reménykedem, hogy ez egyszer majd megváltozik...Addig csak szájtátva hallgatom.

Csak sejtem, hogy vicceseket mond; ilyenkor jólnevelten mosolygok. (Vagy cinkosan kacsintok?)


Amikor végképp érthetetlen a sztori, nagypapira tekintek kétségbeesetten, hátha ő majd segít kibogozni a történet szálait. (Az a sejtésem, hogy ő sem mindig érti teljesen, csak úgy tesz mintha...)


Na itt untam meg a mesedélutánt: