Brüsszel néha meghazudtolja önmagát, és egész tűrhető idővel lepi meg az embert. Az elmúlt hetekben szinte naponta kikocsiztam, hogy a jó levegőn pihenjem ki a nap fáradalmait. Legszívesebben délután hajtatok ki, úgy négy körül, hogy teára éppen hazaérjek. Ez úgy megy, hogy befogatok a kocsi mögé egy nagypapát és gyí!
Gondolhatnátok, lassan úgy ismerem a környéket, mint a tenyeremet, de hát a tenyerem kicsi, St-Gilles meg elég nagy.
(A rossznyelvek szerint a helyismereti hiányosságaim egyszerűen annak köszönhetőek, hogy mire a sarki postához vagy kocsmához érünk -- attól függően, merre indulunk -- én már javában alszom. Jól ringat a macskakő...)
Szóval nekem aztán mindegy merre megyünk, csak menjünk. A kocsisaim valamiért a közeli parkokat kedvelik igazán, ahogy a képeken is látszik.
Gondolhatnátok, lassan úgy ismerem a környéket, mint a tenyeremet, de hát a tenyerem kicsi, St-Gilles meg elég nagy.
(A rossznyelvek szerint a helyismereti hiányosságaim egyszerűen annak köszönhetőek, hogy mire a sarki postához vagy kocsmához érünk -- attól függően, merre indulunk -- én már javában alszom. Jól ringat a macskakő...)
Szóval nekem aztán mindegy merre megyünk, csak menjünk. A kocsisaim valamiért a közeli parkokat kedvelik igazán, ahogy a képeken is látszik.
Néha apa is elkísér. De általában ilyenkor ő még nincs itthon.
Aki pedig azt meri állítani, hogy nem is én vagyok a kocsiban, azt kitiltom a blogomról! Meg persze az ellenkezőjét könnyedén tudom bizonyítani.
Néha hazaérve ki sem szállok, csak alszom tovább.
1 megjegyzés:
Kertész, sofőr, szakács, takarítónő, nevelőnő ... minden van.
Megjegyzés küldése