Újabb látogatók

Kissé szégyenkezve megpróbálom behozni lemaradásomat. Voltak az elmúlt két hétben újabb látogatók.

Volt először is egy hétig a Bíró nagypapa és az Éva néni. Ők voltak az utolsók a sorban a Magyarországról berepülő látogatók sorában.

Aztán járt látogatóban a Suzie is. Tudjátok! Zsuzsi a kiwi. Újzélandról. (Bárhol is legyen az...Zeelandról már hallottam, az itt van a szomszédban a hollandusoknál. Ezek szerint ebből van egy újabb kiadás is?) De ez most mindegy. A lényeg, hogy járt itt KicsiSzuzi, és hozott ajándékba egy zöld egeret. (Zöld egeret! Értitek!?) Azért jó, hogy eljött.


És íme az egér. Hol máshol, mint a nyúl mögött.

És járt még nálunk Kata és Jürgen is. (Apa kedvenc szőke nője és a politomókus ürge egyenesen Rangendingenből.) Hoztak csokit is!!!


Kata már másodjára volt itt. Kezdek gyanakodni, hogy valamit akar tőlem. Először csak gyönyörködött, aztán kaptam megannyi puszit is. Khm-khm...Hiába mondtam, hogy "Nó tacsi-tacsi, dzsaszt luki-luki!"

A hétalvó

Az a hír járja, hogy az alvókámmal nincsenek gondok. El kell ismernem, hogy pihenni szeretek.

Mert aludni jó!

Háton.

Oldalt.

Hason.


Babakocsiban.

Bárhol és bármikor és bárhogyan...

Itt a kezem, nem disznóláb

Playgirl

Megjelenés előtt kiszivárogtak a Playgirl legfrisseb számának címlapfotói.

Íme a BOTI-TEST! (Ez ám a pocak!)

Bicepszfeszítés. (A kényes részeket kitakartuk a gyengébb idegzetűek kedvéért.)


Na jó, legyen egy fütyis is. (A lányok unszolásának engedve.)

Bíró nagypapával

Én éppen a Bíró nagypapa szavait iszom, miközben jóapám a nagypapa borát issza a háttérben. (Ezt a cenzor utólag kiretusálta.)


Hasfájás ellen nincs jobb egy erős férfi alkarnál.


Nagypapa puszil


Én meg csak tűrök és tűrök...

Fotelben nyugizom

Parklife 1

Brüsszel néha meghazudtolja önmagát, és egész tűrhető idővel lepi meg az embert. Az elmúlt hetekben szinte naponta kikocsiztam, hogy a jó levegőn pihenjem ki a nap fáradalmait. Legszívesebben délután hajtatok ki, úgy négy körül, hogy teára éppen hazaérjek. Ez úgy megy, hogy befogatok a kocsi mögé egy nagypapát és gyí!

Gondolhatnátok, lassan úgy ismerem a környéket, mint a tenyeremet, de hát a tenyerem kicsi, St-Gilles meg elég nagy.

(A rossznyelvek szerint a helyismereti hiányosságaim egyszerűen annak köszönhetőek, hogy mire a sarki postához vagy kocsmához érünk -- attól függően, merre indulunk -- én már javában alszom. Jól ringat a macskakő...)

Szóval nekem aztán mindegy merre megyünk, csak menjünk. A kocsisaim valamiért a közeli parkokat kedvelik igazán, ahogy a képeken is látszik.

Néha apa is elkísér. De általában ilyenkor ő még nincs itthon.

Aki pedig azt meri állítani, hogy nem is én vagyok a kocsiban, azt kitiltom a blogomról! Meg persze az ellenkezőjét könnyedén tudom bizonyítani.

Néha hazaérve ki sem szállok, csak alszom tovább.

Papás-mamás

Na de hova gondoltok!?...

Képek anyával és apával:

Portrék

Fiús képek

A lányok kedvéért következzenek most csak fiús képek.

Valaki szólhat a faternak, hogy ne vágjon mindig ilyen arcokat.

Garcia bácsi vendégségben. Tőle kaptam a 'nuncius' nevet.

És még egy Szabó Petyával. (telefonszám a szerkesztőségben)

Három generáció avagy a Szűcsök


Reszkessetek csajok!

Márton nap

Tulajdonképpen akkor most nekem névnapom volt? Mert nem vettem észre az ünneplést. Arról nem is beszélve, hogy lúdnak, libának nyomát sem láttam. Hát milyen dolog ez, kérem szépen? A hagyomány az smafu? Muszáj lesz kérdőre vonni apáékat!

Mindenesetre utánanéztem, hogy mi is ez a Márton nap dolog. Akinek már a könyökén jön ki, az most ne nézzen ide:

Valamikor a Márton-nap az óév utolsó munkaünnepének számított. Ekkorra már hordókba került az újbor, bezsákolták a kamrákba a lisztet, a betakarított terményeket. Véget ért a mezőgazdasági munka, elszámoltak uraiknak a jobbágyok, megfogadták az új pásztorokat. A házasemberek a disznótorokra, a kisgyermekek pedig a tél örömeire készülődtek, mert a népi hagyomány úgy tartja, rendszerint ilyenkor esik le az első hó. November 11-én, Márton napján szokták az addigra meghizlalt ludakat levágni és megsütni. Ebben a szokásban régi pogány hagyomány él tovább. E napra esett ugyanis a germánok hálaadó ünnepe a jó termésért, akik ebből az alkalomból madár-, többnyire libaáldozatot mutattak be az isteneknek. Hitük szerint ilyenkor Wotan fehér lovon átlovagolt a vidéken, s nyomában mindenkinek bőséges ennivaló jutott az asztalára, amit az elkövetkezendő év kedvező előjelének tekintettek. De e napon - amely Aesculapius ünnepe volt - a rómaiaknál is libát tálaltak fel az asztalra. A liba különösen tisztelt állatnak számított, mióta a Capitolium lúdjai ébresztették fel a fáradt őrséget, mikor a gallok megpróbálták azt éjszaka elfoglalni. Aesculapiust az orvostudomány, a megújhodó élet isteneként tisztelték, ezért áldoztak neki ilyen értékes állatot az asztal örömeinek adózók. Mindez a hagyomány tovább élt a Márton-napi lúd fogyasztásának szokásában. A szent ludak alakja pedig a következőképpen kapcsolódott egymáshoz: mikor Mártont püspökké választották, ő szerénységből, alázatosságból bebújt a libák óljába, hogy ne kelljen a magas méltóságot elvállalnia. A ludak gágogása azonban elárulta rejtekhelyét.

Lényeg, hogy nekem erről tudomásom sem volt, ezért átaludtam szinte az egész napot.

Azért ha liba nem is volt, anyatejet kaptam bőven. És már szeretem fogni a cumisüveget!

A családi igazgatótanács ülése

Szerda este összehívtam a családi igazgatótanácsot, hogy elbeszélgessek anyával és apával a rövid-, közép- és hosszútávú stratégiai terveikről. Ezek nélkül hogyan tervezzem, hogy mikor fogok felülni, felállni vagy beszélni?

Napirendre került a családi költségvetés, és szót ejtettünk a babakocsi lízingjéről is. Az önálló utazási költségtérítésre vonatkozó beterjesztésemet leszavazták, arra hivatkozva, hogy felügyelet nélkül nem utazhatok.
Mivel a szobatisztaság egyelőre csak a távlati tervek között szerepel, ezért a jövő évi költségvetésben egy jelentősebb összeget irányoztunk elő pelenkára.
Összességében hasznosnak ítélem az IT ülést, de azt előre megmondom, hogy a következő alkalommal nem vagyok hajlandó nyakkendőt kötni, mert most sem volt sajtó.

Van egy új barátom

Képzeljétek, van egy új barátom. A minap kaptam nagypapiéktól. A hivatalos neve Babiage Doodoo, de én csak úgy hívom "glueglu".

Elsőre egy egyszerű plüssmacinak tűnik, de annál sokkal több. A pocakjába egy hangdobozt rejtettek. Ha felsírok, bekapcsol és az anya pocakjából ismerős méhhangokat játszik. Nagyokat alszunk együtt.

Egy kicsit hűtlen is lettem a korábbi nagykedvenchez, a sárga nyuszihoz. (Szimbolikusan: hátat fordítottam régi barátomnak...)


Így most a csíkos macival kéz a kézben múlatjuk a napjainkat.

Így (s)írunk mi

A történelemhamisítás vádjának szörnyű árnya vetődött blogfőszerkesztő jóapámra, mivel minden képen mosolygok vagy alszom. Hát akkor most megpróbáljuk helyrehozni a dolgot. Lássatok csodát! Én is szoktam sírni.
Íme hát, így sírunk mi.

Apának.

Szűcsnagyinak.

Bírónagyinak.

Vendégkislányoknak.

Apának újra.

Csak éppen anyának nem szoktam sírni. Vagy legalábbis dokumentált esetről nincs tudomásunk. Ez nem lehet véletlen ...