A bürokrácia útvesztőinek diszkrét bája

Tegnap apa nagyon kiakadt az ügyintézéstől, és a lelkemre kötötte, hogy meséljem el, milyen kacifántos módon lehet engem tisztességes magyarként bejegyeztetni. Következzék tehát a fater kálváriája.

Először el kell menni ahhoz az önkormányzathoz, amelyik kerületben a kórház van, és ott engem belga anyakönyvbe kell vetetni. (Erről asszem raktunk is fel képet.)

Ezután, el kell menni a brüsszeli magyar konzulátusra, a heti három délelőtt valamelyikén, amikor méltóztatnak fogadóórát tartani. Előtte hiába nézi meg az ember okosan, hogy milyen papírokra lesz szüksége, mert a konzulátus honlapja közép-kelet európai lazasággal sorolja fel a szükséges iratokat. Ettől én most megkímélem a nagyrabecsült olvasót. A lényeg, hogy a belga anyakönyvi kivonatról hiteles fordítást kérnek akkor is ha direkt nemzetközi kivonatot visz az ember, ami ugyan magyarul nem tud, de másik 15 nyelven igen. (Persze ez apánál kivágta a biztosítékot, mert hát ugye külföldön éppen a konzulátus hitelesít fordítást.)

Ja és a legdurvább, hogy a belgák által kiállított anyakönyvi kivonatot (amiről az ember azt gondolná, hogy természeténél fogva egy hiteles közokirat) el kell vinni a belga Külügyminisztériumba felülhitelesíttetni (apostille-t rája!) Apa kérdésére, hogy erre mi a fészkes fenéért van ugyan szükség, a drága aranyos ügyintéző néni a következőt válaszolta (többé-kevésbé szó szerint idézve):

"- Aranyom! Azóta kell ez csak, hogy Ejrópa tagok lettünk. Előtte nem vót ilyen."

Érdekes dolog ez, mert a vonatkozó 1961-es Hágai 'Apostille' Egyezmény a félrevezető "Egyezmény a külföldön felhasználásra kerülő közokiratok diplomáciai vagy konzuli hitelesítésének (felülhitelesítésének) mellőzéséről" címet viseli, azonban mellőzésről mintha szó sem lenne. (Ezt az egyezményt egyébként a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1973-ban hirdette ki törvényerejű rendeletben, jóval azelőtt, hogy Ejrópa tagok lettünk. Úgy tűnik, hogy a konzulátusra most ért el a hír...)

De egyébként teljesen mindegy, hogy mindezek az iratok megvannak-e vagy sem, mert -- mint kiderült -- az anyának is személyesen kell jelenlenni az igénylőlap aláírásakor. A gyerekről nem mondtak semmit, gondolom én nem is vagyok olyan fontos...

Fogta magát tehát apa, és elbattyogott a belga külügy legalizációs irodájára, ahol szépen körberöhögték, mert hogy az Uccle-i önkormányzat által kiállított anyakönyvi kivonatokról hiányzott egy aláírás. Az ügyintéző fejcsóválva mosolygott, majd elvonult ebédelni.

Röviden összefoglalva tehát: hiába járt a fater 3 irodában 3 ügyintézőnél 3 különböző napon, tulajdonképpen semmivel sem vagyunk előrébb mint egy héttel ezelőtt, és kezdheti az egész bürokratikus procedúrát a legelejéről...

És tudjátok mi a legviccesebb az egészben? Hogy mindezért mind3 helyen külön illetéket fizet az ember. Value for money - mondaná az angol. *#@&% meg a hivatal! - mondja a magyar.

Ettől még az én fejem is eltorzul.